„Az ezredforduló óta az esztétika is funkcióvá vált”

Interjú Ebedli Gyula belsőépítész, tervezővel

Van szerencsénk bemutatni Ebedli Gyulát. Az országos hírű belsőépítész 1988-ban a Magyar Iparművészeti Főiskolát végezte el tervezőként, majd 1990-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Immár három évtizede szabadúszó belsőépítészként, bútortervezőként tevékenykedik. Az ő keze munkáját dicséri megannyi épület, iroda, bemutatóterem, szépségszalon és vendégfogadó, a lakóházakról nem is beszélve. A dizájn világában oly járatos alkotóval, aki több ízben is a Hungaro-Rim Kft-től rendelt bútorokat egy-egy megbízásához, az iparág érdekességeiről, kihívásairól beszélgettünk.

Ebedli Gyula a lelki szemeivel mindent lát. A családi házat, irodaházat madártávlatból, a funkcióval felvértezett bútort odabentről. Ha a szükség úgy kívánja, a színdinamikai tervezést is ő végzi, illetve formatervezőként maga gondoskodik arról, hogy milyen asztal vagy könyvespolc kerüljön a megrendelő otthonába, munkahelyére.

„Általában arra törekszünk, hogy olyat építsünk meg, ami korábban még nem létezett. Ez az igényt persze nagyon sok minden befolyásolja, így például a rendelkezésre álló anyagi források.”

– avat be a tervezők mindennapjaiba Ebedli Gyula, aki a járműiparból hozott példával árnyalja mindezt.

„Az autógyárak tervezői először egy koncepció autót építenek fel, majd ezt a formát töltik fel műszaki tartalommal. Nálunk is hasonló a helyzet: mindig kell egy vízió, ami a jövőbe mutat. Ezt a gondolkodásmódot igyekszünk átadni a magán és a közületi megrendelőinknek egyaránt.”

– hangsúlyozza a Hungaro-Rim Kft-vel szoros szakmai kapcsolatot ápoló, szabadúszó belsőépítész, aki a kérésünkre arról is beszél, hogy az aktuális divat mennyire határozza meg az ő és kollégái – munkáját.

„Tudomásul kell venni, hogy az ezredforduló óta az esztétika funkcióvá vált a mi tisztán fogyasztói társadalmunkban. Magyarán a dizájn egy élesre töltött fegyver, amit használni kell, ha naprakészek szeretnénk maradni a vevőkért folytatott versenyben.”

– érzékelteti az iparág farkastörvényeit Ebedli Gyula, aki példaként a Coca Cola üvegeit hozza fel, amelyekben a külső állandóan változik, de a belbecs már több mint 100 éve változatlan.

„Az aktuális divat természetesen hatással van minden tervező keze munkájára. Egy egyszerű példa erre. Három évtizede minden lakásban 15X15 centiméteres csempével burkoltak. Majd ez a méret nőni kezdett: megjelent a 30X30-as, csempe, jöttek a 60X60 centiméteres nagy lapok, és ma már ott tartunk, hogy 100X100 centiméteres csempékkel borított házakra is készülnek tervek.”

– mondja a szakértő, aki egy érdekes nemzetközi fogalmat is megemlít. Ez a trendkönyv.

„Elsőre lehet, hogy furcsán hangzik, de bizony vannak úgynevezett trendkönyvek, amelyek az éppen aktuális divatszíneket, divatformákat rögzítik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a világ különböző pontjairól évente mintegy 20 neves dizájner összejön, és úgymond életérzéseket fabrikálnak. Ezeket az irányokat pedig összerendezik egy olyan kötetben, ami később a bútorgyártoknak, az iparág tervezőinek, belsőépítészeinek is egyfajta globális sorvezetőként szolgálnak.”

– árulja el Ebedli Gyula, aki az aktuális trendekre is szolgál példákkal. E szerint ma népszerű irány a „simple city” életérzés, de legalább ennyire fontos a „nature”  megjelenítése is. Az „eco friendly” megoldásokat ugyancsak előszeretettel alkalmazzák a tervezők a megrendelőkkel folytatott eszmecseréik során – teszi hozzá a szakértő, akinek a véleménye egybecseng a Hungaro-Rim Kft. vezetőinek tapasztalataival.

„Világos trendeket látunk például az irodapiacon.”

– jegyzi meg beszélgetésünk vége felé Ebedli Gyula. Mint mondja: egyértelműen látszik az a törekvés, hogy „otthonosabbá” váljanak az irodai terek. Vagyis minél jobban érezze magát a munkahelyén a dolgozó, ami a produktivitására is jótékony hatással van.

„A Google egyik irodájába még csúszdát is tettek a hírek szerint azért, hogy az dolgozók igazán el tudjanak lazulni a napi agytorna mellett. Én magam is terveztem olyan irodát az egyik hazai lapkiadónak, ahol egy 200 négyzetméteres közösségi pihenőhely is helyet kapott.”

– sorolja a példákat Ebedli Gyula, aki napjaink egyik legfontosabb tervezői trendjének nevezte az egészségvédő megoldásokat.

„Ma már egy felelős megrendelő csak olyan irodai ülőbútort rendel, ami a legfontosabb ergonómiai normáknak is megfelel. Ez egyszerre elhatározás és egyszerre pénztárca kérdése is. Ha már itt tartunk, nem titok az sem, hogy egy Galaxy irodaház tervezése során azért javasoltam a Rim ülőbútorok beszerzését, mert ár-érték arányban a legjobbnak tartottam.”

– kapjuk végül a dícséretet Ebedli Gyulától, aki azt is hozzáteszi szakmai csemegeként, hogy éppen az ülőbútorok világa az, ahol a forma követi a funkciót és nem fordítva.