Hungaro-Rim történelem

22 éve úton az ülőbútorok Skodája Magyarországon

Tíz évvel a rendszerváltozás után, 2000 derekán látta elérkezettnek az időt a csehországi Rim ülőbútorgyártó cég, hogy szervezett formában is kilépjen a régió piacaira. A morvaországi központú cég szándékai nem voltak alaptalonok: a remek minőségű, ár-érték arányban kiváló termékeinek már korábban is híre ment külföldön. Magyarországon Andráska János vezetésével alakult meg a RIM Hungária kft. ami kezdettől fogva arra törekedett, hogy a cseh precizitás védjegyével vonzó alternatívát kínáljon a hazai irodabútor piacon.

Előre mentek

„A RIM magyarországi leányvállalata kezdettől fogva tudta, hogy hova érdemes betolni a széket: a felső-középkategóriába.” – így emlékszik vissza az első évekre Andráska János, hozzátéve: akkoriban az összes termék 60-70 százaléka még a gyenge minőségű, alsó kategóriából került ki. Az egyéves garanciával járó, kényelmetlen és ergonómiai szempontból sem hibátlan székekkel szemben a RIM azt az árazási filozófiát választotta, ami a forgalmi tortának akkor mindössze a 15 százalékát tette ki. Azaz a középes minőség és a prémium kategória közötti űrt próbálta kitölteni, eleve 3-7 éves gyártói garanciát kínálva. A terv sikerült: a vállalkozás a kezdetben 60 millió forintos éves forgalmát tíz év alatt 700 millió forint körülire volt képes feltornászni.

Van másik is!

A cég a hazai irodai ülőbútorpiac trendjeit folyamatosan figyelte, és igyekezett a változó igényekhez igazítani a portfólióját. Ennek tudható be, hogy 2001-től Andráska János csapata belépett a prémium kategóriába is. A világ első öt legnagyobb gyártója közé sorolt német Dauphin termékei mellett megjelent a kínálatukban a svájci Züco, ami az autós hasonlatoknál maradva azt jelentette, hogy a RIM szalonjából a jól fogyó Skoda mellett már Ferrarit is vásárolhattak maguknak a vastagabb pénztárcával rendelkezők. A kínálati bővülés időszaka céges átalakulással is járt: 2010-ben a RIM Hungária Kft. változatlan vezetéssel Hungaro-Rim Kft. néven folytatta tovább a munkáját a magyar irodai ülőbútorok kereskedelmében, ahol a piaci részesedése a nagy multinacionális forgalmazók mellett is elérte a 3-5 (!) százalékot.

Nem ülnek a babérokon

A Quinti, TON és Infiniti irodaszékeket egyaránt forgalmazó Hungaro-Rim székeiben ülve vélhetően több százezer óra üzleti tárgyalás folyt az elmúlt években. A vállalkozás disztribútorként és félszáz vidéki viszonteladója révén jó ideje lefedi az egész ország területét. Visszatérő megrendelői közé tartozik BOSCH, a Generali, a CEU, de ugyancsak a Hungaro-Rim-től ülő alkalmatosságaiban hoznak fontos döntéseket például a Suzuki, Hankook irodáiban, és a K&H bank valamennyi hazai fiókjában is. A Hungaro-Rim neve a magyar felsőoktatás beszerzői között sem cseng ismeretlenül. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem tenderein ugyancsak többször a Langer Zsuzsa ügyvezető irányításával készült ajánlatok lettek a befutók.

„Nem lehet megállni, viccesen azt szoktam mondani, hogy nekünk aztán nincsen székrekedésünk” – jegyzi meg Andráska János arról, hogy 2015-ben miért döntöttek úgy, hogy az ülőbútorok értékesítése mellett komplexebb szolgáltatásokat is kínálnak. Ennek a története oda vezethető vissza, hogy azok a beszerzők, akik a Hungaro-Rim minőséget megismerték, megszerették, egyre többször kértek komplett belsőépítészeti kialakítást is. A cég vezetői meghallották az idők szavát, így aztán igény esetén egy üres irodát a padlótól a plafonig berendeznek. A vállalkozás 2021-ben a többi között Kecskeméten a Mercedes gyár legújabb zöldmezős beruházásában is részt vett.

Az egészség évtizede

A cég történetének harmadik évtizede egyértelműen az egészségről és a fenntarthatóságról szól. A Hungaro-Rim szerint soha ennyire nem volt fontos az ülőbútor iparban az egészség a tervezés során, mint most. Az ergonomikus megoldásokat kínáló termékeket, azaz a hátat, nyakat védő irodaszékeket keresi a piacon ugyanis ma már minden felelős munkaadó, és ezt pontosan tudják a vállalkozás 16. kerületi központjában is. Az igényt jól példázza az is, hogy 2021-ben a cégnél értékesített irodai bútorok 100 százaléka rendelkezett üléstartást javító megoldásokkal. Sőt, immár a Hungaro-Rim közvetítésével rendelhetünk gyerekbútort is. A német Moll állítható magasságú bútorcsaládja az általános iskola első osztályától egészen érettségi elérésig biztosítja a megfelelő testtartást a család legifjabb tagjainak. Erről Andráska János tulajdonos a 11 éves Maja lányán keresztül személyesen is nap, mint nap meggyőződhet.